A kártevő kifejezést nem igazán szeretem. Tulajdonképpen kártevőnek nevezzük azokat az állatokat, akik jönnek, és helyettünk megeszik a zöldséget. De a természetben fellelhető körforgásban minden élőlénynek meg van a maga szerepe. Ahogy már korábbi cikkemben is írtam a levéltetveket megeszik a katicák. Szóval, ha megjelenik a levéltetű a veteményesünkben és várunk egy hónapot, akkor jönnek a katicák és megeszik a nagyját. Ha vegyszert használok a kertemben, akkor a katicát is megölöm nemcsak a tetveket.
![](http://okonati.hu/wp-content/uploads/2019/12/Photo-by-Simon-John-McHaffie-on-Unsplash_small.jpg)
Persze a változó klíma miatt, illetve a globalizációnak köszönhetően például a banánszállítmányokkal érkeznek hazánkba rovarok, amik annyira elszaporodnak, hogy már kártevőként viselkednek és tönkreteszik termésünket. Mostanában óriási mértékben megjelentek a poloskák például, amik bizony a paradicsomunkat is előszeretettel majszolják. Ebben az esetben egyetértek az egyedszámuk csökkentésével, mert természetellenes mennyiségben vannak jelen. De alapvetően úgy gondolom, feleslegesen ne vegyük el állat életét.
![](http://okonati.hu/wp-content/uploads/2019/12/Photo-by-Yoal-Desurmont-on-Unsplash_small.jpg)
Szóval mit tehetünk, ha valami elkezdi enni a veteményünket?
- az első lépés, hogy várunk körülbelül 2 hetet, megjelenik e valamilyen kerti segítő állat, ami megoldja a problémát helyettünk, mert a természet mindig harmóniára törekszik
- ki is húzhatjuk a beteg egyedet, hogy ne szaporodjon tovább a betegség, például gombásodás esetén
- jó, ha elfogadjuk, hogy vegyszermentes kertünkben mindig lesz egy kis veszteség, szóval a „jut is marad is” elv alapján egy kevés részt hagyhatunk arra, hogy lerágicsálják az állatkák
- mindig ültessünk veteményesünk szélére vagy/és közepére virágokat, gyógynövényeket, fűszernövényeket, ugyanis erős illatuk távol tartja a kártevőket, ráadásul a méhecskéket is bevonzza porzásra
- a vetésforgó használata szintén segíti, hogy a kártevő ne találja meg az adott növénycsoportot a kertben, ha nem tudod mi a vetésforgó, akkor érdemes eljönni a képzésemre, hogy megismerkedj jobban a biokertészeti praktikákkal
- az algalé az egyik kedvenc eszközöm, mert nagyon megerősíti a növények immunrendszerét, lehet venni boltokban algakapszulákat (pl.: spirulina), mozsárban feltöröd, vízben feloldod és kipermetezed a növények levelére, így a leghatékonyabb
- remek kártevőirtó a tejsavó, nem tartom kizártnak, hogy még a poloskák ellen is hat, szinte mindenre jó, nagyanyáink öröksége számunkra ez a tudás, ezt is a növény levelére kell kijutatni
- vannak olyan állatkák, amiket kézzel lehet eltávolítani pl.: a krumplibogarakat le lehet szedegetni egy kis vödör vízbe, ahol megfulladnak
- a meztelen csigák ellen ki lehet rakni sörcsapdát, félbe vágsz egy műanyag palackot, megtöltöd sörrel és kiteszel pár ilyen palackot a veteményesed köré
- vannak növényi levek, melyeket el lehet készíteni pl.: csalánlé, zsurlólé stb., a növényi levek elkészítése és felhasználása is eltérő, ezek receptjeit megosztom veletek az alapképzésemen
![](http://okonati.hu/wp-content/uploads/2019/12/Photo-by-Krzysztof-Niewolny-on-Unsplash_small.jpg)
Ezen kívül is számtalan módszer van még, de megpróbáltam összegyűjteni ebbe a bejegyzésbe a legalapvetőbbeket.
Legutóbbi hozzászólások